COVID után: „A normális életbe már nem tartozik bele a miselátogatás”

2021.09.20.

Megdöbbentő a kijelentés, de sajnos sokan személyesen is tapasztaltuk már a valóságtartalmát. Természetesen nem kell belenyugodnunk, tehetünk azért, hogy ez ne maradjon így. Ehhez adhat indítást Michael White atya, a marylandi Timonium Urunk születése templom plébánosának 2021. szept. 8-án, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson elhangzott előadása, melyből az alábbiakban egy rövid összefoglalót olvashattok:

Az előadás első részében Michael atya arról a stratégiáról beszél, ami a COVID előtti időkben megháromszorozta a plébániájuk híveinek számát, az önkéntes segítőket és még ennél is nagyobb mértékben növelte a plébániára érkező adományok összegét. Ezek az elgondolásukban egyszerű, de alkalmazásukban és megvalósításukban annál inkább kihívásokkal teli stratégiák egyetlen missziós feladat végrahajtását célozták: Tegyük tanítvánnyá az egész világot!

Ennek a stratégiának három alapvető eleme van: Az első a „kívülállókra,” vagyis az Egyházhoz nem tartozókra való összpontosítás. A második a hétvége élményének előtérbe helyezése, a harmadik pedig a padokban ülő hívek személyes felelősségének felébresztése a hitben való növekedés és az evangelizáció terén.

Michael atya a második elemet részletesebben is kifejtette. Mit jelent a hétvége élményének előtérbe helyezése? Az előadónak – saját bevallása szerint – meglehetősen sok idő kellett hozzá, mire ennek a lényegét elkezdte kapiskálni. Úgy látja, hogy „a hétvége még most, a pandémia idején is a legnagyszerűbb alkalom arra, hogy hassunk az emberekre.” A hétvége élménye a legjobb lehetőség arra, hogy a tanítványság útjára állítsuk az embereket, és arra is, hogy felvegyük a kapcsolatot a kívülállókkal. Hitünk forrása és lényege a szentmise, fontos azonban látnunk, hogy az Egyházhoz nem kötődők nem ismerik fel az Eucharisztia eredendő értékét. Talán Jézus számunkra hagy teret, hogy „kifejezhessük és feltárhassuk az Eucharisztia lényegét és értékét, szépségét és ragyogását.”

A hétvégéhez kapcsolódó erőfeszítések alapvetően három pilléren nyugszanak. Ezek a zene, az üzenet és a szolgálat.

„A zene az alap, amin az egész élmény nyugszik. A zene arra képes, amire a puszta szavak nem.” Az Urunk születése templomban a zene kezdetben igen nagy gondot jelentett. Az előadásból kiderül hogy hogyan jutottak el a rikácsoló zenétől, a magukat primadonnának képzelő kórustagoktól, a rosszul felépített orgonától addig, hogy most már olyan zenét játszanak a miséken, ami képes elérni és megérinteni az Egyházon kívül állókat is. Ehhez olyan nehéz lépéseket is meg kellet tenniük, mint hogy megváltak azoktól, akik nem rendelkeztek a zenei szolgálathoz megfelelő képességekkel, vagy azt, hogy a pénzügyi források jelentős (sokak szemében aránytalanul nagy) részét csoportosították át a zenei szolgálathoz.

A hétvége élményének második fontos pillére az üzenet, vagyis a szentbeszéd, a homília. Tulajdonképpen Isten igéjének eljuttatása az emberekhez. A szentségek kiszolgáltatásán túl ez a legfontosabb dolog, amivel megváltoztathatjuk híveinket. – mondja Michael atya. Az újonnan jövőknek pedig ez a legfontosabb eleme a szertartásnak, hiszen ők még nem méltányolják az Oltáriszentséget; a hívek számára pedig kiváló alkalom a hitük elmélyítésére. „Isten igéje megváltoztatja a híveket, majd magát az Egyházat is.” A szentbeszéddel kapcsolatban az előadó két, náluk bevált jó gyakorlatot emel ki. Az egyik az „egy templom – egy üzenet”, azaz az egy hétvégén elhangzó miséken ugyanaz legyen a szentbeszéd. Még ha más is tartja a misét, akkor is legyenek összhangban egymással. A másik ilyen bevált gyakorlat, hogy a beszédek alkossanak több héten át tartó tematikus sorozatot.

Harmadik pillér a segítők, vagyis a szolgálat. Az Urunk születése templomban a segítők dolga a szeretetvendégségek szervezése és minden más, ami nem a pap feladata. Ennek a pillérnek a fontosságát legjobban az mutatja, hogy az újonnan jövők, amikor megkérdezik őket, hogy hogyan kerültek a plébániára, szinte mindig azt válaszolják, hogy a „szeretetteljes fogadtatás vonzotta őket ide.” A segítők szolgálata több csapatból áll: parkolási csapat, üdvözlő csapat a kapuban, bent a templomban fogadó csapat. Fontos, hogy mindannyian mosolygósak, és nagyon barátságosan végzik a dolgukat. Hozzájuk tartozik még az információs csapat is, akikhez az előtérben fordulhatnak az emberek. Az ő együttes céljuk, hogy „ellenállhatatlan környezetet teremtsenek” a templomban. A vendéglátás nagyon fontos a nem hívők szemszögéből: mi tudjuk, hogy örömmel várjuk őket, de ők csak akkor fogják ezt tudni, ha meg is mutatjuk nekik. Az egyik legfontosabb csapat Michael atya szerint a gyermekfoglalkoztatóké. A szülők segítségre vágynak, mi pedig úgy tudunk nekik segíteni, hogy olyan gyerek- és ifjúsági programokat szervezünk, amelyeken szívesen részt vesznek a gyerekek, fiatalok. Így „két legyet ütünk egy csapásra: hitbeli szolgálatot nyújtunk szülőnek és gyereknek egyaránt.”

A COVID járvány azonban arra késztet minket, hogy korábbi módszereinket is át- és újraértelmezzük. Az előadás második felében Michael atya beszél arról a felmérésről amit a plébánia hívei (oltottak és oltatlanok) körében végeztek azzal kapcsolatban, hogy mennyire térnének vissza a pandémia előtti normális élethez. Ennek egyik eredménye azt mutatja, hogy a hívek 30%-a annak ellenére sem hajlandó visszatérni a templomba, hogy újra kötelező a vasárnapi misehallgatás. És sajnos a napi tapasztalat azt mutatja, hogy a valóságban még ennél is sokkal többen, kb. a korábban templomba járók 65%-a nem jön el vasárnapi misére. Miért? Michael atya szerint „a rendszeres vasárnapi misehallgatás már nem tartozik sem a beoltottak, sem a beoltatlanok normális életmenetéhez. ” Az előadó három elképzelést vázol ennek a problémának a kezelésére. Elsőként erősítenünk kell az emberekben hogy, semmi sem helyettesíti az Eucharisztiával való személyes találkozást és a szentáldozást. Habár ezt mindannyian tudjuk, de mivel a hívek egy éve nem jártak templomban és nem járultak szentáldozáshoz, meg kell erősítenünk bennük ezt a gondolatot. Másodszor: Továbbra is be kell fektetni az online jelenlétbe. Bár ez kontraproduktívnak tűnhet, de nem az. Ha unalmas, vagy nehezen elérhető az online üzenet, vagy hosszabb időre nem vagyunk jelen az online térben, könnyen elveszíthetjük a kapcsolatot a plébánia híveivel és a lehetőséget a kívülállók evangelizációjára. Harmadszor pedig nagyon fontos, hogy újraszervezzük a gyermek- és ifjúsági programokat, hiszen ezek a személyes jelenlétre épülnek. Ez a gyerekeken kersztül a családokat is újra vissza fogja vonzani a templomba.

K.E.

Az előadásról készült videofelvételt a 52nd International Eucharistic Congress YouTube oldalán nézhetitek meg magyar tolmácsolással:

Vagy angol nyelven ide kattintva.

Ha pedig további részletekre is kíváncsi vagy, olvasd el a könyvet!